Itthon vagyunk.

Megérkeztünk. Már csak azért is érdemes volt elmenni, mert most minden olyan szép itt. Minden. ;)
Mennyire hiányoztak ezek a beszélgetések. Jajdejó, hogy itthon vagyunk. :D

Párizsban vagyunk már

Csak szólok. :) Majd még igyekszünk ide összeszedni mi is történt még velünk.

Evezés a James folyón.

Folyamatosan igyekszünk beszámolni, de csináltunk sok képet, meg videót és vagy írunk, vagy utazunk és inkább most utaztunk. Szóval türelem. Amit meg nem tudunk itt megírni azt majd szóban otthon. ;)

Egy hetes kis kirándulásunk két fél napja egy nagyszerű evezés volt a James folyón. Már amikor az utunkat terveztük szomorúan konstatáltuk, hogy az évi rendes evezés bizony kimarad. Ezért aztán május elsején a Május Egy Ruhagyár felejthetetlen csapatával elmentünk egy gyorsat evezni. Amikor megérkeztünk ide elkezdtük vadászni a lehetőséget egy kis evezésre. Először úgy gondoltam bérlünk egy hajót és elmegyünk evezni egy kicsit a Potomac folyón, de szerencsére nem így alakultak a dolgok. Ami hajóbérlést találtunk ugyanis ahhoz vagy valami egyetemi egyletbe kellett volna belépni, vagy száz dollárért valami licencet kellett volna szerezni. Mivel nekem már van licencem a Magyar Kajak Kenu szövetségtől ezért sem egy olyan tartalmas előadás sorozatra nem vágytam, sem egy újabb soha nem használható papírt sem akartam. Ezt a papírt aztán soha nem mutathatnám meg annak a vízi rendőrnek aki nincs egyik folyón se csak a Dunán és ha ott eveznék akkor se kérné és ha megmutatnám neki akkor meg szeme kerekedne és nem értené mi az. Na akkor képzeljük el ezt egy angol nyelvű papírral.

Szóval elkezdtünk nézelődni a neten és megdöbbentő mennyi nyomorék honlap között végül is megtaláltuk az egyik legszimpatikusabbnak tűnő céget a Twin River Outfitter néven. Orsi felhívta őket és előbb Dannel majd Johnnal tisztázta a részleteket. Megbeszélte velük, hogy mi egy amolyan höncsilöncsi nem vadvízi evezést szeretnénk. Csak beülni a kenuba és csorogni lefele. Ajánlották, hogy egyik nap 7, a második nap 11 mérföldet evezzünk és egy napot még alhatunk is a természet lágy ölén. Ráadásul minden szükséges cuccot adnak, evezőt, vízhatlan zsákot és dobozt, mentőmellényt, valamin térképet. "Wow, király" felkiáltással be is neveztünk az evezésre. Aztán indult a szervezés, hogy a szükséges minimális cuccot előkerítsük. Szerencsére hálózsákot és sátrat is tudtunk szerezni így igazából már csak egy strapabíró műanyag papucsot kellett beszereznünk. Három félkatonai zsákot kaptunk. Az egyikben még az esőben is aludhatunk volna, valamint volt egy olyan vastag zsák amivel egy szibériai telet is izzadva átvészelünk. Ez lett végül is a "derékalj". A sátor egy sima egyszerű másfél rétegű sátor volt, de hatalmas. A papucsot egy leárazáson két és fél dollárért szereztük be. Igazi strandoló flipp-flopp papucs, amely ugye alapvetően alkalmatlan komolyabb vízi túrára, de két napot csak ki fogunk benne bírni. (meg különben is jó lesz ez még az óceán partján is, de erről majd egy másik bejegyzésben írok)

Hajnali hét órakor indultunk Knoxvilleből Buchananba. Tizenegy körül érkeztünk meg a célállomásra, de még be kellett vásárolnunk a kaját. Azt hittünk, hoppsz ez itt Amerika. Minden sarkon van egy bolt. Volt is. Négy vendéglő volt a faluban és egy benzinkút. Sima ABC-t azonban nem láttunk. Szerencsére nálunk volt Julis, a GPS. Beütöttük, hogy milyen áruházat szeretnénk és már írta is, hogy 78 mérföld. No, nem estünk kétségbe rákerestünk a megfelelő titkos szavakra és találtunk is mindjárt egyet a közelben. Odamentünk. Bekukkantottunk, de csak női fehérneműk mosolyogtak vissza ránk, így hát tovább mentünk. Hiba volt. A környék legnagyobb áruházát - egy amolyan mini teszkót - hagytunk ott. Elővettük a következő helyet ami még mindig a faluban volt. (mivel a telefonom lemerülőben volt és Orsi fényképezőgépe pedig tele, nagyon sok képet nem csináltunk. Így nem biztos, hogy elhiszitek, hogy ezek a dolgok tényleg megtörténtek velünk.) Képzeljetek el egy benzinkutat egy kis rozzant épülettel amit látszólag évek óta otthagytak. Na ez volt az amit találtunk. Na ide se mentünk be. Második hiba. Elindultunk tehát a harmadik legközelebb eső hely felé. Mentünk, mentünk egyszer csak egy nagy autópályához értünk. Hurrá kiáltottunk fel. Ez az. Langyos, meleg. Azonban Julis a GPS átvitt minket az út felett és vele párhuzamosan indult el. Ekkor már extázisban voltunk: Forró, forró, mindjárt ott vagyunk az autópálya melletti nagy bevásárló központban. Julis azonban kegyetlenül egy kis mellékútra terelt minket. Mondhatnám, hogy idegen tájakra tévedtünk, ha nem járnám Magyarország úttalan útjai Eich Laci barátommal és a vándortáboros fiatalokkal. Ez egy pont olyan út volt a semmibe amin gyakran gyalogoltunk. Mérföldenként egy-egy tanyasi épület disznókkal, tehenekkel. Mentünk és mentünk előre rendíthetetlenül a kanyargós hegyi úton. Elhagytuk már magunk mögött az utolsó emberi láb által érintett erdei utakat is amikor egyszer csak balról a Holly Heaven street köszöntött be. (szabad fordításban Szent Mennyország utca). Ezután fél mérföldenként különböző bibliai személyiségek nevei mosolyogtak ránk a sarkokról. Végülis eljutottunk a boltba. Na a kis boltot a szakadt benzinkúttal osszátok le méretben kettővel és időben szorozzátok meg tízzel. Az úton végig csak mi voltunk egy emberrel se találkoztunk. Ültünk az autóba és azon tanakodtunk, hogy vajon nyitva van-e a bolt és vajon melyik horrorfilmben láttuk ezeket a képeket. Éppen ebben a pillanatban futott be két helyi ember a boltba. Bementek és leültek a hátsó étkezőnek kialakított helyen (a bolt ugyanis egyben kocsma is volt ugye). Ekkor már tudtam, ők legalább annyira tartanak az idegenektől mint mi a helytől. Az apró feszültséget ezen kívül nem lehetett tapasztalni, ugyanolyan volt mintha a sarki ábécébe szaladtam volna le (bár valahol tudta az ember, hogy hát mégis csak a föld túl oldalán van). Gyorsan bevásároltunk, hisz még aznap szerettünk volna egy kiadósat evezni és mentünk is tovább.

Mielőtt elindultunk volna arra gondoltunk, hogy megebédelünk gyorsan. A hajóbérlő hely közelében volt egy Burger King, gondoltunk itt gyorsan bedobunk egy whopper menüt(nyuhuhunak vaper, de ezt se értik itt). Na ha lenne leggusztustalanabb gyorsétterem díj akkor ez a hely megkapná ezt a kitüntetést az biztos. Gondoljatok el egy út széli kocsmát, na az gusztusosabb mint ez a hely volt. Na de vízitúrára jöttünk úgyhogy betoltuk a szendvicsünket és indultunk is a túrára.

Beértünk. Két fickó állt a pult mögött. Orsi mondta nekik, hogy Dannel és Johnnal beszélt telefonon. Az egyik fickó széles mosollyal magára majd a mellette álló emberre mutatott és mondta: John, Dan. Nekem ekkor tűnt csak fel, hogy ők bizony egypetéjű ikrek és nem véletlen a Twin River név. Gyorsan tisztáztuk a részleteket. A telefonban mondták ugyan, hogy a kemping primitív, de itt kiderült, hogy nem camping-ről, hanem camp ground-ról, tehát táborhelyről beszéltek. Orsi rákérdezett, hogy akkor ez azt jelenti, hogy pottyantós budi van csak. Mire a fickó mondta, hogy csak egy sávl van. Néztünk rá bután. Erre odaugrott a polchoz és levett egy gyalogsági ásót és mosolyogva mutatta felénk. Ugyanakkor láttuk, hogy a mosolya elég kétségbeesett, látszott úgy érzi megint elveszített egy kuncsaftot. Megnyugtattuk, hogy ez minket picit sem zavar, sőt. ;)

Megnéztünk egy tíz perces oktatófilmet, majd Összecuccoltunk és irány az Eagle Rock, kiindulásunk helyszíne. Készítettem egy hevenyészett Google Map-et a fontosabb pontokról. Mivel telefonom lemerült - (még a lenti videót épp fel tudtam venni vele) - és kevés hely volt Orsi fotómasináján is ezért a folyóról majd a cég honlapjáról fogok képeket betenni. Szerencsére annyi szufla volt még a telefonomban, hogy rögzítse az alábbi pár kockát. Az eredeti verzióban Orsi nem csak a testét krémezi és még én is mondok egy pár fontos mondatot, de hát ugye a technika.



No a lényeg, hogy a fickókám ledobott minket és már indulhattunk is. Odafelé úton Orsi mindent megkérdezett a veszélyekről. Megtudtuk, hogy vannak itt mindenféle állatok többek között medve. Melytől nem kell félni, mert ő jobban fél tőlünk, de azért az ételt ne hagyjuk elől. A fickó igyekezett megnyugtatni minket, hogy pályafutása során egy állattámadásról tud, amikor is egy teknős megharapott egy kisgyereket mert böködte. A vízen egy veszélyes pont lesz, de ott csak balra kell tartanunk és nem lesz semmi baj. Nyugodt szívvel vágtunk hát neki a túrának. Orsi teljes nyugira számított én azonban gondoltam, hogy lesz egy két pity-puty. Arra azonban egyikőnk se számított, hogy mekkora pity-putyok lesznek. Íme egy kép:

Érdemes megnézni a fentebb idézett google térképet, hogy lássátok hány ilyen pity-puty volt.
Még egy testközelből:

Szóval ott voltuk a folyó közepén, amit nem ismertünk, ismeretlen pity-putyok között, embert egy szálat se láttunk, térerő nulla. Szóval azért egy picit izgultunk. Ráadásul eveztünk már olyan folyón aminek homokos, iszapos alja volt, eveztünk már köves, sziklás mederben de olyanban ahol egy egész hegység volt a víz alatt még nem. Félelmetes volt amikor egyszer csak mindenfajta előjel nélkül megfeneklettünk és amikor lenéztünk egy hatalmas szikla volt alattunk. A víz tiszta volt és olyan egy méterig le is lehetett látni benne. Lelöktem a hajót és láttuk, hogy a szikla csúcsán akadtunk fent, mert az folytatódik tovább a víz alatt. Inkább félelmetes volt ez mint veszélyes, ugyanis a folyó itt lassan csordogált. Az érzés az volt, mint amikor az ember egy kis mentőcsónakkal evez a nyílt tengeren és egy kedves kis bálna mellé szegődik.

Az igazi veszélyes szakaszok azonban azok voltak, ahol a kisebb "kavicsok" keresztbe elzárták az utat. A néha néha felbukkanó veszélyesebb köveket ugyanis könnyen ki lehetett kerülni, de itt a víz az egész folyó szélességében fodrozódott, így esélyünk se volt megtalálni a helyes utat. Egyébként a feladat nem olyan nehéz, hisz az ember figyeli a folyón kialakuló V alakot és a V alak közepén könnyedén át tud evezni az akadályok között. Azonban itt nem V alakok voltak, hanem a kor szellemét követve igazi www alakzatok. Egy ilyen akadály után a víz ezerrel fodrozódott elfedve az újabb akadályokat. Két lehetőségünk volt. Vagy a kisebb fodrozódás felé mentünk ahol kis víz folyt át kis köveken, de hosszan. A másik lehetőség pedig hogy a víz folyását figyelve a legnagyobb tömegű átáramlás felé vettük az irányt. Az előbbi azért volt rossz mert a sok kis kövön állandóan felült a hajó és ki kellet szállni, hogy áttoszogassuk rajta. Az utóbbi pedig azért mert a nagy sebességgel áramló víz utáni fodrozódás elfedte azokat a köveket amik pont annyira voltak mélyen, hogy megborítsák a hajót, valamint a nagy hullámok azért be-becsaptak a hajóba. Egyszer sikerült csupán rosszul választani, de itt meg szerencsénk volt, no meg a rutin ugye. A jelzett helyen a vidáman átcsapó hullám nem hullám volt, hanem egy hatalmas kő amin átbukott a rohanva száguldó víztömeg. Ez aztán megállította a hajó elejét a hátulról érkező víz pedig beforgatta a hajót keresztbe a víz áramlásával. Egy másik kő pedig pont a hajó közepénél fogott meg minket és kezdte borítani a hajót. Szerencsére mindketten rutinos túrázóként a megfelelő - kezdőként érthetetlen - oldalra dőltünk, a szikla felé. Így elkerültük, hogy a víz a hajó széle fölött elkezdjen beömleni, majd teljesen megfordítani a hajót. Ez nem csak azért lett volna problémás, mert vizesek leszünk, hanem azért is, mert itt akár a túránk véget is érhetett volna. Aki nem tapasztalta még élőben, az elképzelni se tudja milyen hatalmas tud lenni ilyenkor a víz ereje. Simán elképzelhető, hogy úgy megfogja a hajót a víz, hogy emberi erővel nem is tudjuk kihúzni onnan. Esetleg kettéroppantja mint amikor az ember az ujjai közt elmorzsol egy földimogyorót. Egy ilyen sziklára tapadt kettétört kenut láttunk is feljebb a víz alatt. Emberre itt akkora veszélyt nem jelentett a folyó, hisz nem volt elég mély, hogy beszoruljunk a kenu alá, valamint a túloldalon se alakultak ki vízhengerek amik lehúztak volna minket. Ráadásul pont ennél a helynél két horgászkenu is tanyázott, úgyhogy lett volna segítségünk.

Azonban túránk legnehezebb pontján, ahol egyedül Class II nehézségű akadály volt és ettől tartottunk a legjobban gond nélkül átjutottunk. Itt körülbelül egy méter szintkülönbséggel zubogott a víz alá. A jó leírásnak köszönhetően azonban megtaláltuk azt a keskeny sávocskát ahol könnyedén lesuhanhattunk.

Na de nézzük a túrát magát. Ott álltunk tehát a folyó partján három órakor és indultunk, hogy leevezzünk tíz mérföldet (~16km) mielőtt besötétedik. Szerencsére itt későn, nyolc után sötétedik, úgyhogy ezen nem aggódtunk. Emberünk mondta, hogy átlagban négy óra alatt le lehet menni a folyón folyamatos evezéssel. Felvettük a mentőmellényt - az ugye itt kötelező, de nem is bántuk később:) - bedobáltuk a cuccot a hajóba és már indultunk is. Idén először és talán utoljára nyitottam meg a vízitúrát egy dobozos kólával és picit szomorkásan ugyan de felhangzott az olvéjsz kokakóla. Itt ugyanis tilos mindenfajta alkohol fogyasztás(és otthon sem iszunk a vízen) és túrázókat szondáztató rendőrökkel riogattak minket így nem kockáztattunk. Egyébkén Amerika egyik "bone dry" vidéke közelében voltunk ahol még pár tíz éve még az otthoni alkoholfogyasztást és tartást is büntették. A túránk végig magánterületek mellett haladt, így kikötni nem nagyon volt szabad, de megnyugtattak, hogy a legendával ellentétben nem fognak lelőni minket, ha mégis kikötnénk valahol.

Gyönyörű hegyi tájon eveztünk, jobbra balra bozótossal benőtt sziklafalak között kanyargott utunk. Képeket nem tudtunk készíteni, de belinkelek két galériát amit érdemes megnézni.

Hat órakor már pakoltunk is kifelé. Táborhelyünk a beharangozotthoz képest komfortosabb volt, ugyanis volt egy - az erdőkből jól ismert - asztalpad kombináció, valamint egy kövekkel körberakott tűzrakó hely is. Egy szuszimegállónál beszereztük a szükséges száraz faanyagot így a sátor felállítása után már vidáman lobogott is a tábortűz. Az idő kegyes volt hozzánk, a vacsoránkat felhőmentes ég alatt készíthettük el. Mivel folyóparton voltunk felkészültünk arra, hogy amint lemegy a nap hirtelen leesik a hőmérséklet. Nem így történt. Egy fél óra masszív izzadás után ledobtam a plusz pólómat és továbbiakban így sütögettük a hotdogunkat. Ugyanis hotdogot sütöttünk tábortűzön és a böriből újított ketchup és majonéz kombóval ízesítettük. Mivel nem volt lecsukható fedelű gázos grill kombinátunk, meg kellett küzdeni azzal a problémával is, hogy hogyan fogjuk olyan közel tartani a kolbászkákat, hogy azok megsüljenek, de az ujjunk annyira ép maradjon, hogy ezért evezni tudjunk másnap. Szerencsére Orsi előrelátóan beszerzett hurkapálcákat. Ezeket átdugdostuk a virsliken egyfajta hússzőnyeget szőve és így sütöttük ropogósra azokat.

A táborhelyünk a hatalmas sátorral, a kétszemélyes kenuval, paddal és a ropogó tábortűzzel.


Itt rájöttünk, hogy az egyetlen eszköz amivel ki tudnánk nyitni a konzervet azt már más célra használtuk(a gyalogsági ásó ugye...). Nem gondoltuk, hogy eme nemes folyamat - az étel útja a szervezetben - több pontján is igénybe vennénk szolgáltatásait. A képen még az első sikertelen kísérlet látszódik.


A hússzőnyeg. A fa rudacskákat ki kell húzni fogyasztás előtt! (csak azért írom, mert itt tényleg mindenre figyelmeztetik az embereket. Pl. van "Nemsokára csökkentjük a sebességedet" tábla a "Csökkentsd a sebességedet, mert lámpa jön" tábla előtt.)

Tudjátok van az a pillecukor(már a nevétől is kiráz a hideg) amit itt MarshMallows-nak hívnak. Ezt itt szokták a tábortűz mellett sütögetni. Mivel semmi jót nem akartunk kihagyni ezt is kipróbáltuk. Na van ez a pillecukor, ami úgy néz ki mint egy nagyobb fajta ablaktömítés. Ha beletartod a tűzbe akkor a külseje elszenesedik egy pillanat alatt a belseje meg megolvad és folyékonnyá válik. Ha olyan béna vagy mint mi, akkor csak az egyik oldala olvad meg a többin pedig elfolyik a cucc. Rövid próbálkozás után feladtuk és a tűzbe dobtuk a förmedvényeket. Ekkor ért minket a nagy meglepetés. A kis cukorkák ugyanis elfeketedtek, elolvadtak, felhabosodtak és most figyelj felfúvódtak mint egy lufi. Két hatalmas buborék képződött amik meggyulladtak és nagy lánggal égve varázsoltak meghitt fényjátékot kedves esténkhez. Később megtudtuk, hogy a kívül karamellizált belül folyékony MM-en kívül nincs finomabb. Aztán azt is, hogy két keksz közé, csokira csorgatott olvadt MM igazi csemege... hmmm..hmmm. lehet lesznek dolgok amiket kihagyunk. ;D

Amikor besötétedett eloltottuk a tüzet, elraktuk-elzártuk-légmentesítettük az ételmaradékot és elmentünk aludni. Tizenegy környékén hatalmas villámlásra és záporra ébredtünk. Szerencsére a sátor elég jól ellenállt a hatalmas lezúduló víztömegnek és csak egy két helyen csöpögött be egy kis víz. Ez nem volt probléma mert egyrészt a sátor hatalmas volt, így csak arrébb kucorodtunk és a katonai hálózsák is vízálló volt. Reggel a szokásos fülledt meleg fogadott a sátorban. Kimásztam és vettem egy nagy lélegzetet a friss hajnali levegőből...vagyis csak vettem volna. A sátron kívül ugyanis ugyanaz a fülledt meleg fogadott. Az ég felhős volt - már ahol a ködtől látni lehetett - és igen csak lógott még az eső lába. Megreggeliztünk, összecuccoltunk és gyorsan elindultunk, hogy még zuhogó eső előtt úton legyünk.

Az esőre aztán nem is kellett sokat várni. Orsi fázott ugyan egy picit, de én kb. úgy éreztem magamat, mintha egy strandfürdőben lennék. Meleg, fülledt levegő és a napon melegített langyi zuhany ömlik az arcodba. Egy gond volt csak, a zuhanyt nem lehetett se kikapcsolni, se kiállni alóla. ;) Végig zuhogott akárcsak annak idején a Hernádon a Tocsónál (mindkétszer ;)). Amikor megérkeztünk persze kisütött a nap, így tudtunk egy képet készíteni.(ez látható legelöl) Sokat nem pihentünk, csak szusszantunk egyet, hisz várt ránk a Blue Ridge Parkway, de ez már egy másik történet.

csak gyorsan írok..

Sziasztok!

Rég nem írtunk, tudom, és sajnos most is rohanunk pakolni. Tegnap hajnali 2-ig tartott a buli (mert megtartottuk a huszonkilencedik szülinapom első évfordulóját;o) ), ma meg 1,5 óra múlva indulunk a tengerpartra !!! ... és még nem vagyunk bepakolva.. :)).

Szóval nem leszünk egy hétig, de utána ígérem minden elmaradt beszámolót pótolunk!

Túléltem a St Elisabeth-et és most jöhet a felszabadult NYARALÁÁÁÁS!!!

Vigyázzatok addig is Magatokra!

Az út

Gondolkozom már egy ideje, hogy miért is csinálom ezt. Erre a kérdésre talán később visszatérek, mert nem tudok még válaszolni. Közelítsük meg inkább onnan, hogy mit tanulok belőle. Húú, hát rengeteg mindent. Tanulok bizalmatlan lenni, félni és ezt palástolni, figyelni a harmadik szememmel, tanulok örülni az körülöttem lévők és a saját épelméjűségemnek és tanulom azt, hogy mi az, amivel majd nem szeretnék foglalkozni, vagy mi az, amivel igen.

Múlt hét óta sokszor felültem már a metróra, hogy eljussak az 1 órányira lévő St E-be. Először a narancssárga metróval az átlag dolgozó és túrista tömeg közepén utazom egy fél órát, utána átszállok a külváros felé haladó zöld vonalra. Az átszállás után csak 4 megálló az egész, de egy egész szociológiai evolúció. Kifelé az első megállónál leszállnak az utolsó túristák is, aztán a következőnél leszállnak a Navy-ben dolgozó öltönyösök, jólöltözöttek és az egyenruhás katonák. Utána jön egy megálló, ahol - állítólag szerencsére - még nem kell kiszállnom, sokan várakoznak és mindenkin látszik, hogy ez nem a legtehetősebb környék. Fel- és leszállnak a nyakukon tetováltak, az övüket a kezükben csattogtatók és minden környéken lakó megtört, morcos és belefásult ember. A látvány hatására kicsit összehúzom magam és láthatatlanná válva tovább zötykölődöm az én megállómhoz, ahol a környék mit sem változik, de legalább és leginkább a madár sem jár.

Ez az egyetlen megálló, ahol a helyiek már a mozgólépcsőn fölfelé menet rágyújtanak ( itt amúgy leginkább sehol nem lehet dohányozni; sem étteremben, sem bárokban, sem a munkahelyen. A kórház területén még ha a saját autódban ülsz, akkor sem).
((Amúgy már a narancs vonalon kiszúrom az utastársaimat, akik végig elkísérnek: a nyaktetkó mellett cirkalmas betűkkel nevek az alkarok felső részén és néha a lányok dekoltázsán is. Nem tudom mi vehet rá egy lányt, hogy odatetováltassa azt, hogy "Priscilla"... talán így hívják... de 5*20 cm-ben?!))

Szóval egészen magányosan leszállok, nyakamba veszem az azonosító kártyámat és acélosítom a lelkem a következő néhány órára. Az utam a törvényszékesek épületébe vezet.

Folyt. köv.

A mennyország

(Ez egy gyorskomment mert nem tudok hozzászólni... érted a saját blogomhoz nem tudok hozzászólni.)

Tóni emígyen néz ki a sörhelyzet odakint. Ezt egy amolyan nagyobb, de átlagos áruházban lőttem.

Tomi, igen a tanár a nála tanuló diákok szerint nagyszerű oktató. Én sem panaszkodhatom én is egy jó tanárnál voltam.

és

A kettővel ezelőtti bejegyzéshez hozzátettem 1-2 képet, de szörnyű a szerkesztője ennek a blognak, szóval most iderakok még néhányat, amik oda nem fértek be...

Tehát a konyha és a nappali unokatesóméknál:

A zsúfolt metró

És a városnézéshez hozzátartozó Kapitólium épülete. Itt ülésezik az Országház és ha húzunk egy hosszú vonalat a Lincoln Memorialtól a Washington Monumenten át, akkor a túlvégén a térnek ott lesz a Capitol Buliding. Bent még nem voltunk, de leszünk.

És akkor most beszúrok néhány képet PP előző beszámolójába, a barlangos-múzeumos-piknikesbe. .... ha sikerül:) - nézzétek meg azokat is!!

Még egy következő hét.

Szerdán megnéztük a Harry Potter legújabb részét. Hát nagyon jó volt. Különösen azért mert egy felmosóvödörnyi pattikukit vettünk hozzá és egy pohár (liter vagy kettő) üccsit. A mozi végén jöttünk kifele és egy automatára lettem figyelmes, amiből mindenféle érdekes dolgot lehet vásárolni. Tudjátok az a fajta amibe betolod az érméket, megtekered és kiesik valami baromság. Takonyban mászó gusztustalan pók, sárkánynak öltözött Micimackó(???), okádék színű pattogó gumilaszti, amivel a szomszéd öreglány ablakát lehet bezúzni, szóval mindenféle tuti cucc. Szóval ott álltak ezek a masinák és kettőre az volt ráírva: Állkapocszúzó(Jawbreaker) Belenézek és mit látok, hát mindenféle színes golyócskákat. Az egyikben pingponglabda a másikban teniszlabda méretű cukrocskák. Ugyanis ezek azok a cukrok amiknek a készítésének menetét oly sokszor láttam a HowIt'sMade c. műsorban. Akkor sem és most - hogy láttam - sem tudtam elképzelni: Ki az aki vesz ilyet. Ha vett, akkor miért eszi meg. Ugyanis ezek tényleg teljes egészében cukorból készülnek. Semmi más mint egy iszonyatosan nagy cukor. No de ismertek... Vettem egyet - a kisebbet - és nekiálltam, hogy elfogyasszam. Első pár percben arra kellett figyelnem, nehogy lenyeljem - mert le még csak-csak lement volna, de hogy jön ki? - egy óra múlva pedig arra nehogy kiköpjem, hisz akkor a mission nem lesz teljesítve. Nem adtam fel, igaz nagyon megszenvedtem azt a három sört amit a cukor szopogatása közben kellett elfogyasztanom.

Csütörtökön elmentünk az "R and " (Air And Space..bocs) múzeumba.

Itt vannak kiállítva a holdraszállás és a repülés relikviái. Láttuk a kompot amivel a holdra szálltak és a Wright fivérek repcsijét is amivel az első métereket repülték az emberek. (Persze ők nem hallottak Münchausen báróról, aki egy ágyúgolyón utazva került az ellenséges vonalak mögé.) Rettenetesen izgalmas volt az egész múzeum. Ide még visszamegyünk és megnézzük a háromdémozit és a szimulátort is.
Egy igazi kaland volt a szombati nap is. Elmentünk ugyanis Amerika egyik legnagyobb és leglátogatottabb barlangjába. Itt is volt elektronikus tárlatvezetőnk, így szinte mindent megtudhattunk a különböző cseppkövekről. Számos érdekességet láttunk. Az első neve Álomtó volt. Ezt igazából nem lehet elmondani, ezt látni kell. A lényeg az, hogy amikor megy az ember akkor egyszer csak egy nagy völgyet lát tele a földről felfelé növő cseppkövekkel. Nézi, nézi, aztán egyszer csak észreveszi, hogy HOPPÁ NEM JUTOTTÁL BE A JÁTÉKBA! A völgy ugyanis nem egy völgy, hanem ott bizony egy hatalmas tavacska van ami - lévén szélmozgás nem igen borzolja felszínét - tökéletes tükröt képezve a plafonról lelógó képződményeket mutatja. Szóval megdöbbentő élmény volt.

A másik érdekesség egy orgona volt. Ez az orgona ott volt benn egy nagy terem közepén és tessék megkapaszkodni, mert nem sípjai voltak, hanem a sok-sok üreges cseppkőre szerelt kalapács segítségével lehet rajta játszani. Szóval minden egyes billentyűhöz a neki megfelelő hangmagasságú cseppkövet megütő kis kalapács volt kötve. Amikor játszanak rajta a terem különböző helyeiről érkeznek a hangok a hallgatóság fülébe. A harmadik érdekesség egy hatalmas vastag cseppkő volt. Ez azért volt érdekes, mert első látásra ugyan nem tűnt fel, de két részből állt. Egy a plafonról lelógó és egy a padlóról felnövő cseppkőből. Mielőtt valaki azt mondaná, hogy de hát ez nem egy nagy kunszt, elárulom, hogy két egymás mellett lévő kb. 15 méter magas cseppkőről van szó. Tehát nem egymás alatt, hanem egymás mellett helyezkedtek el azok.
Ma pedig egy igazi amerikai pikniken vettünk részt. A zenegépből Elvis szólt. A rácson a hotdogba és hamburgerbe való virsli és hús sült. A gépből 6 fajta üdítőt, ásványvizet, sört és bort is lehetett inni. A gyerekek vízibiciklizhettek, pingpongozhattak, csocsózhattak, felfújható várban csúszdázhattak. Egyszóval minden volt ami egy ilyen partyhoz kell.
Na jóéjszakát.

Képek

Sziasztok!

Nha, itt van nehany kep csak, hogy jobban lassatok hol toltjuk az idonket.
Ket helyen lakunk, ezt tudjatok, sot a hazat es a kornzeket mar lent lattatok is.
A nagyszoba es a konyha, amelyek pulttal elvalasztott viszonyban vannak egymassal:



A kicsilany (E.), ahogy valami irtozatos szinu, szagu es izu fagyit eszik

Ime a masik otthonunk, ami kb 40 perc auto + 25 perc metro utra van unokatesomektol, D. lakasa es annak oriasi terasza

(a terasz masik resze meg ennek az 1,5-szorose pluszban, csak az nem olyan erdekes, mert ott ritkabban ulunk)

Ez a nagyszoba a konyhaval es a kijarat az erkelyre.

Nah ahogy innen bemegyunk a varosba eloszor kocsival:

<---- Ez egy 4-4 (tehat osszesen 8) savos autopalya, ami csumira tomve van autokkal. Ezen a kepen konkretan allunk es arra varunk, hogy egyaltalan besorolhassunk.

Es tudjatok, minden nagyobb.... (kulonosen, ha egy VW bogarban ul az ember:o) )

Aztan atszallunk a metrora. Ez is kicsit zsufolt neha...

Washington belvarosaban van egy oriasi ter Mall-nak hivjak, amirol PP mar irt, hogy egy fuves placc, ami korben tele van muzeumokkal es emlekmuvekkel. Minden muzeum ingyenes es mindegyikben adnak terkepet a kornyekrol. A tavolsagok eleg nagyok, egy nap alatt nem is lehet bejarni, meg ugy sem, ha egy muzeumba sem mesz be.

Ime a latvanyossagok, egy resze, ha valaki meg nem jart volna erre:)

A Feher Haz.

Semmi extra, csak itt lakik Obama

A Washington emlekmu (ott a tavolban a nagy oszlop) es a "visszatukrozo medence". Ezt a kepet a Lincoln Memorialbol lőttük:

Innen:

Ez pedig a tavolban a Lincoln Memorial, a Washington Monument tovebol:

Nagyon a tovebol :o))))

A muzeumok fo epulete, a Smithonian Institute. Ok uzemeltetik az itteni osszes muzeumot, sot meg nehany masikat is a varosban.

Ennek az epuletnek a kertjeben talaltam ezt a bokrot:

A neve "Dhobi fa", a feher leveleirol neveztek el, mert Indiaban - ahol oshonos ez a noveny - a mosassal foglalkozo munkasokat hivtak dhobi-nak. Es akkor beugrik Harry Potter es JK Rowling, hogy mennyire talalekony tenyleg minden reszlet! Tudjatok: Dobbi :)).

Az utcakon jarva-kelve beleutkozunk neha egy-egy szineszbe, statisztaba. Ugy tunik itt allandoan katonas filmeket forgatnak, itt az osszes szereplo a JAG-bo"l, az NCIS-bol :)

Ott voltunk a julius 4-i tupijatekkor , a dombrol neztuk. Ha a tuzijatek nem takarna el, akkor pont lehetne latni a Washington Monumentet. Ott van mogotte, higgyetek el!

Jah es amugy azon kivul, hogy a varos kb 50 masik szerteszet levo pontjan is lottek tuzijatekot, semmivel sem volt nagyobb, mint az otthoni augusztus 20-i !!!

Nah, vegezetul mara nehany kaja:

A vagyott forro kutya... kb ket honapig hallgattam otthon, hogy "egyunk hotdogot, hotdogot szeretnek, jaj de jo lenne egy jo kis hotdog, egy olyan amerikai mhmhhmmm...", nah, megkaptuk, az elso heten toltunk egyet aztan ennyiben is maradtunk, talan majd otthon egy jo kis go-go-hami hotdogot inkabb ;)

Aztan voltunk IHOP-ban (International House of Pancake, azaz a nemzetkozi palancsita haz). Itt azt adnak, amit kersz: ha azt mondod, kersz 2 palacsintat, akkor ennyit adnak, 2 amcsi palacsinta es szevasz, sem ontet, sem csokimaz, sem vaj, sem szirup sesemmi. Azert nem volt rossz;))

Aztan egy helyen rendeltem egy kis ragcsalnivalot. A neve ugy kezdodott, hogy "baby...", a tobbit nem ertettem, de hat ra se rants, bebi-kukorica, bebi-szarny, jo lesz ez barmi is legyen... aztan kihoztak egy bebi borjunak a fele't...

A kepen a perspektiva miatt nem latszik, de sokkal nagyobb volt a kezemnel.

Ezen a ponton laktam jol:

Aztan a valamelyik muzeumban ratalaltunk az otthoni kenyerpiritonk hu masara. Csak ezt 1920-ban hasznaltak utoljara :o))

<-- aki nem ismerne, ez az a jobb also sarokban

Egy hosszú nap

Már egy jó ideje készülök rá, hogy feltoljak egy rakat képet és elmondjam, hogy milyen jó dolgok vannak itt, meg milyen hülyeségek is, de ez a mai nap sem az a nap.

Most hétfő este 11 van, dög fáradt vagyok, mert ez a nap kábé csütörtökön kezdődött és holnap estig nem is lesz vége és az egészet áthatja a bűnelkövetés fílingje.

Csütörtök délután én mentem a kislányért az oviba (azaz elősuliba). A sárga iskolabusszal szemben elhaladva gondolkoztam, hogy vajon tényleg azt mondta-e unokatesóm a múltkor, hogy mindegy, hogy a sulibusz után vagy vele szemben érkezel, ha az áll (és ki van hajtva a stop tábla a busz oldalán), akkor meg kell állnod. Nem jutottam a gondolataim végére, mert rámdudált a buszsofőr... nah, akkor már tudtam.. Mivel egy feltűnő színű (= a nagggyon sárga) kocsival voltam, a következő fél órám azzal a morfondírozással telt, hogy vajon rámuszítják-e a serifet, mert bizonyára MINDENKI felismer majd :o$.

Késő este észrevettem, hogy az email, amire több mint 2 hete várok ott integet az inboxomban. Hurrá, megjöttek a papírok, amiket ki kell töltenem, hogy hivatalosan is önkéntes lehessek a St Elisabethben! Este 11kor még játszottam unokatesóm férjének az idegein, hogy légyszi nyomtassuk ki, én kitöltöm, másnap a munkahelyről ők beszkennelik, átküldik én továbbküldöm és még a héten elindulhat a hivatalosítás, ennyi az egész, mi sem egyszerűbb. Nah, másnap érkezett a válasz, hogy nekem valóban - ahogy a papírok egyikén állt, de figyelmen kívül hagytam, mert el sem hittem, hogy ilyet kell - be kell mennem a "Bűnöző ellenőrző hivatalba" (ez a neve: Metropolitan Police Department's Criminal Records Office), hogy ujjlenyomatot adjak. Jelzem, ez már egyszer megtörtént, amikor beléptünk az országba ugye, de az Efbíáj saját példányt akar. Kicsit ideges lettem... a honlapon ugyanis 6-8 hét feldolgozási időt írnak.

Nos, ezután kinyírtam 6 embert; hármat késsel, kettőt pisztollyal és az utolsót egy ágyúval, közelről, mindezt egy fürdőben...álmomban..:) Durva. Aztán a hétvégén mindkét nap Vöröskeresztes tréningen voltam. Mindkét nap kb 3kor végeztem és utána lejártam a lábam a városban. Asszem egy kicsit befordultam a 4 fal között, ideje volt kijutni az utcara. Az utóbbi két-három hétben igazán csak a házimunka és a szakirodalom töltötte ki az időmet. Szóval napsütés, friss levegő és kilóméterek kellettek:) ( Vöröskeresztről majd később beszámolok.)

(Mostantol bocs az ekezetek miatt, de egy masik gepen folytatom).
Penteken hiaba vartam a telefonhivast a korhazbol, hogy megtudjam hogyan tovabb, ha 1. kb 6 het amig elkeszul a jelentes rolam, 2. az uj korhazi szarny megnyitasat ujabb hettel toltak el. Ezt a szarnyat "treatment mall"-nak hivjak, ami annyit tesz, hogy mind a helyszint, mind a terapias rendszert ujrastrukturaljak es en pont idoben vagyok itt, hogy a megnyilo uj cuccokat lassam es hu" de szuper lesz es elobb ne is menjek.

A telefonhivas csak nem erkezett, igy hetfo reggel kicsit frusztraltan indultam a rendorsegre, felkeszulve minden asztalborogatasra (mert csavokam a telefonban ko"bunko' volt, akinel erdeklodtem volna,hogy hogyan lehetne leroviditeni azt a 6-8 hetet).

A kisbicskam - mint mindig es mint minden rendes viziturasnak - persze a taskamban volt, persze ez nem jutott eszembe addig, amig be nem leptem a rendorseg epuletebe, ahol persze atvilagito berendezes volt es persze ha onkent odaadom, akkor sem adjak vissza tavozaskor. Mit lehet tenni ilyenkor?! Mint a rendes ovodas szepen kimentem az epuletbol es a fuves placcon elastam a kincsem. Oh kreativitas, de jo, hogy letezel!! :)
Aztan volt ott minden: "kerdezze mar meg a bal elso ajtonal, hogy milyen papirt adjak maganak, menjen a jobb elso ablakhoz, jah, hogy meg nincs olyan papirja, hat menjen vissza a portara, aztan megint a bal elso ajtohoz, aztan az ablakhoz, adja le a paprjait, ne adja le a paprjait, jah, hogy maga meterben es kilogrammban szamol, oh keremszepen azt itt be ne irja"... szoval megsaccoltak keresztbe is, hosszaba is es vegre kiszabadultam az otthonira tokeletesen emlekezteto lepattant kozintezmenybol.

Okes akkor most mi legyen? Kezemben az ahitott alairt papir, amit be kene szkennelni es elkuldeni a korhazba, illetve be kene telefonalnom, hogy ha mar a varosban vagyok, ne menjek-e el a korhazig es akkor vegre nem csak fantomkent keringenek a rendszerben. Persze az az egy telefonszam meg nincs meg a noteszemben. Gyalog el a konyvtarba, ahol van internet, hurra' (mashol ugyanis nincs, mindenki laptopon es iphone-on nyomja), ott felvilagositottak, hogy inkabb faxoljam, mert a szkenneles nevetsegesen draga lenne, kb 60 dollcsi (12 ezer Ft) es mellesleg ok nem tudnak megcsinalni amugy sem. Szuper.

Rovidre fogom, az a lenyeg, hogy betelefonaltam a St E-be, mondtak menjek azonnal. Ott aztan nem csak adminisztraciot inteztunk, hanem egy "foglalkoztato terapiara" is bebocsatast nyertem. Ezutan talalkoztam az egesz Torvenyszeki pszichiatria fejevel, aki meghivott a holnap reggeli Tanacsulesre, amin eldolnek a sorsok: kinek erositsek es kinek gyengitsek a biztonsagi felugyeletet, illetve, hogy milyen terapiat es gyogyszert kapjanak a paciensek. A szupervizorom teljesen raalltt arra, hogy mindent megmutasson mindenfele terapiat, aka'r a civil szarnyban is, csak lassak es tanuljak minel tobbet. Egyszeruen azt akarjak, hogy ertekesen toltsem el az idomet. O"ru:let! szo' szerint ....

A nap tanulsaga: nehez belenezni egy olyan szemparba, ami mogott nem csak a diagnozist, hanem a torvenyszeki tortenetet is latod; es nem kispalyas...