Első hét

Lassan sikerül túlélni a jetlaget. Már egyre később ébredünk fel és egész sokáig fent tudunk maradni. ;)
Ahol lakunk az egy lakópark, de itt önálló házak vannak, tehát ház és kiskert, de a házak mind ugyan úgy néznek ki, mert egy tervező munkája. Csak a belsejükben van különbség. A hely olyan 20 mérföldre(~30km) van Washingtontól. Autó nélkül elég nehézkes bejárni Washingtonban, de szerencsére a család egyik autóját megkaptuk. Egyébként minden nap reggel 6 és 8 között mennek buszok amik elvisznek a metróig és utána még egy olyan fél óra amíg beérsz. Szóval kb. olyan mintha Gödön vagy Érden laknánk. Ha van autód akkor el tudsz azzal is menni, csak a parkolóért - mivel minden külvárosi metrómegállóban van hatalmas parkoló - fizetni kell. Nem is keveset majd 5 dollárt (~1000Ft) naponta. Szóval minden nap nem fogunk bemenni. Szerencsére Orsinak van egy barátja, Dave aki jóval beljebb lakik és a nyelviskola is közel van hozzá, úgyhogy amíg nyelvisibe járok ott fogunk lakni.(legalább is hét közben) Egyébként a metró sem jelentősen olcsóbb. (9000 Forintos havi bérletről meg álmodni se lehet. Van egy hetijegy, de az csak a metróra jó. $40 ~8000Ft) Szóval nem a közösségi közlekedés amit az emberek választanak. Most vesz egy hipiszupi sportautót a vendéglátó apuka ami kb. $25.000 ~5.000.000 Ft. Ezért egy full extrás 3.8 literes sportautót kap minden extrával felszerelve. Ha ehhez még azt is nézzük, hogy a benzin is jóval olcsóbb nem kérdés a választás. A lényeg, hogy a munkahelyeden legyen parkoló.
Az étel és ruha árak kb mint otthon azzal a különbséggel, hogy olcsó cuccokat nem nagyon lehet kapni. Sör van 1 dollárért de az alatt nincs, vagy legalábbis vendéglátóink nem nagyon tudtak róla.
A ház amiben lakunk hatalmas, néha még eltévedek benne. Három szintes mindhárom szint olyan 100nm. Van benne vagy három vendégszoba fürdőszobával. A kert viszont ehhez képest kicsi, szinte nincs is. Az egész ház légkondicionált és egész nap megy a légkondi és pár ventilátor. Ettől ugyan kellemes az idő de baromi hangos néha. Ha beindul a légkondi fel kell hangosítani a tv-t mert nem halljuk. Jesszus micsoda problémák!!! :D Ettől függetlenül nagyon kényelmes és szép otthon. :)

Pénteken elmentünk telefonkártyát venni, de nem sokkal drágább, ha a Pannonos telefont használom. Ráadásul vesztemre kipróbáltam és megcsörgettem a telefonomat. 2.5 dollár. Csak azért, hogy megcsörgettem, mert ez ugye nemzetközi hívás. Gondolkodtam azon, hogy itt biztos olcsóbb a mobilnet és akkor veszek egyet a laptophoz, de azt hiszem ezt kihagyom. ;) Fizetni kell akkor is ha engem hívnak és akkor is, ha nem veszik fel. Szóval Magyarországon nem drága a telefon, sőt a mobil kifejezetten filléres szórakozás.

Este aztán vendéglátónk sütött nekünk steak-et, ami nagyon finom volt.
Szombaton elmentünk a vendéglátó család kislányának egyik barátnőjének a szülinapjára. Ezt is nagyon praktikusan oldják meg itt. Általában egy spec helyre viszik el a gyerkőcöket, hogy utána ne kelljen a családnak takarítani, és ne forgassák fel az egyébként nyugodt életüket. :D
Mi a Pump It Up nevű helyen voltunk. http://www.pumpitupparty.com/
Ez egy olyan hely, ahol a Magyarországon is ismert felfújható légvárakból van összerakva egy nagy halom és azokban lehet játszani. A party menete úgy néz ki, hogy két játszócsarnokot látogatunk meg 45-45 percig, majd egy 20-30 perces sütifaló produkció következik. Itt adják át aztán az ajándékokat az ünnepeltnek, aki egy hatalmas felfújható trónon ül. A mindkét csarnokban három játszócucc van. Egy hatalmas csúszda, egy kettős akadálypálya és egy ugrálóvár. Persze a két külön helyszínen ezek különbözőek, de funkciójukat tekintve azonosak. Az elsőn csúszni lehet az utolsón meg ugrálni a harmadikon pedig versenyezni. Ez utóbbi a legizgalmasabb, mert itt összemérheted a tudásodat egy ötéves gyermekkel. ;) Igen, igen jól olvassátok. Itt a felnőttek is játszhatnak a játékokkal. Nem is láttatok még ennyi önfeledt apukát és anyukát rohangálni a gyermekeivel. Szerencsére az erő és a gyorsasággal szemben ott van az a tény, hogy mégis csak gyerekekre tervezték ezeket az eszközöket. Szóval ahol egy kisgyerek csak átszalad ott a felnőtteknek vért izzadva kell átpréselniük magukat. Igen, Orsival is nagyot versenyeztünk és hát sajnos bizonyos mennyiségű bőrt ott is hagytunk a különböző alagutakban. Ennek ellenére nagyon élveztük. Szerencsére jóval kevesebb gyermek jött el a partyra így jutott nekünk is a tortából. A vendéglátó anyuka szerint lehetséges, hogy a szülők angol nyelvtudása nem biztos, hogy elegendő volt a meghívó elolvasásához. Nem tudjátok elképzelni mekkora itt a sokszínűség. Először azt hittük direkt valami spec iskolába jár a kislány, hisz az osztályképeken szinte minden gyermek különböző nemzetiségűnek tűnt, de megnyugtattak minket, hogy ez itt tök természetes.
Vasárnap uszodában voltunk itt is volt két hatalmas csúszda amit persze kipróbáltunk. Az egyik egy sima csúszda volt amilyen otthon is van a másik viszont egy teljesen zárt cső volt és az uszodán kívül kanyargott. Na ez utóbbi elég maradandó élményt jelentett. Elindultam és már a második kanyar után alig vártam, hogy vége legyen. Én ugyanis sem a hosszú busz utat sem a vidámparkban fellelhető gyomorforgató szerkezeteket nem bírom. Arra nem gondoltam, hogy egy ilyen ari csúszda is hasonló élményekkel kecsegtet. Szerencsére sikerült elkerülni, hogy én és az ebédem különböző időpontban érkezzünk meg a csúszda aljára. Egyébkén a szabadság országában van azért pár szabály amit be kell tartani. Ilyen az, hogy a gyerekeknek 45 percenként 10 percre ki kell jönni a medencéből. Tényleg ki kell jönni még azt se hagyják, hogy a medence partjára leüljön valaki. Persze ez jó a szülőnek is mert ilyenkor nyugodtan mondhatja: na akkor indulás.
Tegnap egy texas-szi steak hause-ban vacsoráztunk. Itt kaptunk előételként kenyeret édes/fahéjas vajjal, majd még egy előételt salátával, majd jött a húsi. A kólát csak egyszer kellett kérni, amint kiürült a poharunk hoztak egy másikat. Természetesen mindeközben földimogyorót rágcsálhattunk, ha éhen maradtunk volna. A gyerekeknek itt is volt külön csomag. A gyermek először egy sima sajtos tésztát kapott (ez állítólag minden gyermekkaja alapja) amihez almapürét kért. Orsi szerint ez pont olyan volt mint Anyu almakompótja azzal a különbséggel, hogy ez össze volt darálva. Ezután a kislány elment egy fagyiért amire különböző általa kiválasztott cuccokat szórtak. Volt ott csoki, cukor no és gumimaci is. Ezután egy ügyes kezű helyi erő egy választott mintát pingált a gyermek arcára. Tegnap egy macska ábrázatát varázsolta oda úgyhogy egész úton hazafelé nyávogást kellett hallgatnunk. ;)
Egyébként tök frankó, mert amikor az általam ismert ujjszkandert meg akartam mutatni a kis hatévesnek kiderült, hogy az már egy általa jól ismert játék. Ugyanaz a mondóka, csak éppen angolul (One-two-three-four-I-dec-lare-a-thumb-war). Na játszottunk is egy nagyot. :D

Az utazás

Megérkeztünk szerencsésen Amerikába. Az út kényelmes volt, bár ugye repültünk Párizsba két órát és onnan (csak) nyolc és felet Amerikába. (Ha New Yorkba megyünk akkor csak hét és fél óra lett volna az út :D ) A malévos ügyintéző nem tudott minket becsekkolni a Washingtoni gépre, ezért Párizsban a rendelkezésre álló egy órában az átszállás mellett még be kellett csekkolnunk. Az átszállóknak volt ugyan egy külön csekking hely ami közvetlenül a kijáratnál volt, de sajnos nagyon kis betűkkel kiírva. Így szépen elmentünk mellette. Beálltunk a sorba a busznál ami átvitt volna minket a másik terminálba de ott nem engedtek fel minket, hisz nincs beszálló kártyánk. Ekkor visszamentünk és találtunk egy kedves embert aki bár értelmes volt, nem rendelkezett túl nagy gyakorlattal. Így eltöltöttünk vele is egy pár percet amíg rájött, hogy ő nem tud minket becsekkolni, hisz azt máshol kell. Visszajutva a bejárathoz szerencsésen becsekkoltunk. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy a beszállás kezdetére én a beszállás végét értettem, így elkezdtünk rohanni mint az őrültek, hogy elérjük a gépet. Nagyon gyanúsak lehettünk mert egyből átvizsgáltak minket, még a cipőmet is le kellet vennem és megnézte a fickó, hogy ugyan olyan nehéz-e mindkettő. Gondolom örült volna, ha talál az egyiken egy méretes jólérlelt pesti kutyagumit.
Az amerikai út kényelmes volt és nagyon jól laktunk mert jó volt a kaja és volt egy apró problémánk is. Orsi ugyanis mindenképpen akart hozni kolbászt amit nem lehet ugye bevinni az USA-ba. A párizsi gépen együtt utaztunk egy amerikai magyar nénivel aki jól ránk ijesztett, hogy akit elkapnak kolbásszal azt megbüntetik 25.000 dollárra és még ki is toloncolják úgy, hogy nem jöhet többet az államokba. A gépen tehát még a kolbászt is be kellett falnunk. Ráadásul fapadoshoz szokva vittünk bizti kaját amit szintén az odaúton toltunk be. Szóval puffra zabálva érkeztünk Amerikába. Az Amcsi vámon majd két órát álltunk sorba, míg bejutottunk. Vettek tőlünk ujjlenyomatot és le is fotóztak. Ezt egyébként mindenkivel megcsinálták.
A kijáratnál vendéglátónk már várt minket. Beültünk a kocsiba és már suhantunk is a pihe-puha ágy felé.